Decemberben láttunk egy pályázati felhívást, melynek már a címe is izgalmasan hangzott: Űrkutatás – Csillagközi kalandok. Mivel mindig is érdekeltek bennünket a Világűr titkai, mi hárman úgy döntöttünk, hogy szívesen kipróbálnánk magunkat, mint kis űrkutatók. Ezért Edit néni segítségével jelentkeztünk a projektversenyre.
A feladatlapok nyomtatása után azonnal munkába álltunk, hiszen az ünnepek előtt a határidő rövid volt. A változatos feladatok nagyon tetszettek. Számtalan érdekesség után búvárkodtunk az interneten, volt keresztrejtvény, szövegértés, rajzolás és festés, makettkészítés a Naprendszerünkről és egy képzeletbeli Űrállomást is építettünk. Szünetekben és rajz órákon dolgoztunk a projekten, amit végül még időben sikerült beküldeni. Január végén érkezett az örömhír, miszerint csapatunk I. helyezést ért el.
A HSC Szentesi Pollák Antal Technikum által a Járási Informatika Versenyen vett részt 2024.11.20-án Német Ákos 8.a osztályos tanulónk, aki 4. helyezést ért el.
2024.11.25-én került megrendezésre a Zrínyi Ilona Országos Matematika Verseny Iskolai fordulója ahol a következő 8 tanuló jutott tovább a megyei fordulóra:
Zöld Őr Környezetvédelmi Program által meghirdetett A gomba alatt című rajzpályázaton a Mindszenti Általános Iskola Dózsa-Telepi Tagintézménye 2. c osztály tanulói szinte teljes létszámmal részt vettek. Több mint százhatvan óvodás, első és második osztályos kisgyermek pályamunkájából a mindszenti gyerekek rajzait helyezéssel, különdíjjal értékelték.
A Mindszenti Általános Iskola 8.a osztályos tanulói 2024.11.22-én a Lázár Ervin program keretein belül részt vettek a Fővárosi Nagycirkusz Karácsonyi CsodaShow-Magic around Christmas előadásán.